A 35mm-es filmekről
 
A 35mm-s normálfilm mozifilmes formátum. 1880-ban találta fel George Eastman a rugalmas, fényérzékeny filmet. 1893-ban Thomas Edison által feltalált Kinetoscope már ennek a filmnek egy 35mm széles változatával üzemelt. A Kinetoscope egy egyszemélyes filmnéző gép, melyben végtelenített filmet láthatott a néző. Később elkészült a hangot is lejátszó változata. Az Auguste és Louis Lumière által feltalált filmvetítőgép csak 1895. december 28-án debütált, azonban ez teremtette meg a mozgóképipar robbanásszerű fejlődésének lehetőségét, mivel a kinetoszkópba egy lyukon keresztül kellett belekukucskálni, így csak egy ember nézhette egyszerre a mozgó fényképet, szemben a vetítőgéppel, mely egy helyiségben tartózkodó összes ember számára egyidejűleg teszi láthatóvá a képet. Ezáltal a párizsi társasági élet meghatározó szórakoztató elemévé válhatott rövid idő alatt. A filmre fényképezés is a 35mm-s technikára épül: 1913-ban mutatta be az Ernst Leitz Optikai Gyár  az első 35mm-es filmre rögzítő fényképezőgépet, a Leicát.
 
Egy 40 cm átmérőjű tekercsen kb. 20 percnyi műsor lehet. Érdekessége, hogy az oldalt futó hangsáv optikai jelekből áll, ezt fénykamera exponálta a szalagra. A rés szélessége jelöli a hangmagasságot, a fényrés a hangcsíkot a megvilágítás erősségének megfelelően jobban vagy kevésbé feketíti.
 
A térhatású hangok elterjedésével különböző eljárásokat fejlesztettek ki, hogy ezeket hogyan lehet a film szabványos méreteinek megváltoztatása nélkül mégis a szalagra nyomorítani.
 
Az első kísérlet a leváltására George Lucas fejéből pattant ki: Elhatározta, hogy a világ első teljesen digitálisan felvett filmje a Star Wars: Episode II lesz. A Panavision és a Sony össze is rakott egy fejlesztőcsapatot, és megszületett a Sony HDW-F900 kamera. Ugyanezzel a kamerával készült a Vidocq című film is 2001-ben.
2011-ig a Panavision és az Arri is befejezte a filmes mozi-kamerák forgalmazását, nyugodtan kijelenthetjük, hogy az analóg filmezésnek hivatalosan is vége.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
George Lucas és Steven Spielberg is imádott Panavision kamerákkal fotózkodni.

Film digitalizálás - videofájlba, vagy DVD lemezre

Előhívás  
8mm filmek előhívása laborgépekkel (Az előhívás díja előre fizetendő.) 19999 Ft/tekercs
35mm-es negatív-pozitív fotó filmek előhívása (Az előhívás díja előre fizetendő.)  5999 Ft/tekercs
35mm-es Orwo fotó filmek előhívása (Az előhívás díja előre fizetendő.) 9999 Ft/tekercs

 

 


 




- A filmszalagot áttekerjük, és javítjuk az elöregedett ragasztásokat;
- Felvesszük egy speciális, vetítőgépre szerelt optikával; vagy szkennelve képkockánként
- A film színeit helyreállítjuk, majd tekercsenként DVD-re írjuk (2499Ft).
- Koszos film esetén automatikusan 150Ft/p tisztíási díjat számítunk fel.

(Az előre fizetendő alapdíj 10 percnyi mentés ára, ami 10 perc mentést tartalmaz. Az árak megkezdett percekre vonatkoznak.)

   

8mm digitalizálás VETÍTVE (Super8, Normál8) SD felbontáson (720x576px) - néma film     (alapdíj: 8990 Ft)               

899 Ft/perc                         
8mm digitalizálás VETÍTVE (Super8, Normál8) SD felbontáson (720x576px) - hangos film (alapdíj: 9990 Ft) 999 Ft/perc
8mm digitalizálás VETÍTVE (Super8, Normál8) HD felbontáson 1920x1080px- néma film (alapdíj: 12990 Ft) 1299 Ft/perc
8mm digitalizálás SZKENNELVE (Super8, Normál8) HD felbontáson 1920x1080px-  néma film (alapdíj: 15990 Ft) 1599 Ft/perc
8mm digitalizálás SZKENNELVE (Super8, Normál8) HD felbontáson 1920x1080px- hangos  film (alapdíj: 19990 Ft) 1999 Ft/perc
8mm-es dupla filmtekercs szétvágása (tekercsenként) 6999 Ft

9,5mm-es film  digitalizálás VETÍTVE SD felbontáson (720x576px) (alapdíj: 19.990 Ft)

1999 Ft/perc
9,5mm-es film digitalizálás SZKENNELVE HD felbontáson (1920x1080px) (alapdíj: 39.990 Ft) 3999 Ft/perc
16mm-es film digitalizálás  VETÍTVE SD felbontáson néma film (720x576px) (alapdíj: 39.990 Ft) 3999 Ft/perc
16mm-es film digitalizálás  VETÍTVE SD felbontáson hangos film (720x576px) (alapdíj: 49.990 Ft) 4999 Ft/perc
16mm-es film digitalizálás SZKENNELVE HD felbontáson néma film (1920x1080px) (alapdíj: 59.990 Ft) 5999 Ft/perc
16mm-es film digitalizálás SZKENNELVE HD felbontáson hangos film (1920x1080px) (alapdíj: 69.990 Ft) 6999 Ft/perc
35mm-es mozifilm digitalizálás VETÍTVE SD-ben (720x576px) (alapdíj: 59.990 Ft) 5999 Ft/perc
35mm-es mozifilm digitalizálás SZKENNELVE HD-ben (1920x1080px) (alapdíj: 99.990 Ft) 9999 Ft/perc
A filmek DVD-re írása, és tekercsenkénti menüzése lemezenként 2499 Ft
16,18, 30 fps (csak szkennelés esetén) 100% felár